2010. december 24., péntek

Ünnepek

Boldog, békés karácsonyt kívánok Mindenkinek!



2010. november 30., kedd

Muffinok és nyakláncok

A Meskán már egy ideje szerepelnek, de a blogon is itt a helyük. :)





2010. november 17., szerda

Címlapon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Annak ellenére, hogy Meska boltom csak némi jóindulattal nevezhető egy hetesnek, mégis címlapra kerültem! Ez hatalmas boldogság számomra!  Nagy dolog, ha családtagok, barátok ismerősök mondják, hogy tetszetős darabokat készítek, de ez az első olyan visszaigazolás, amikor egy "idegentől" érkezett! Annyira-de annyira köszönöm, így még ez a nap is hihetetlenre sikeredett!:D



2010. november 14., vasárnap

Ömlesztve

Először is: most már hivatalosan is eladó sorba kerültek kicsiny kincseim, hiszen nem egy, hanem rögtön két webshopom is lett. Egy magyar a Meskán és egy óperenciás-tengerentúli az Etsy-n. Mindkettőn Miracle Factory lett a nevem, mert az eddigi túl hosszúnak bizonyult.:D
Azért, hogy boltocskáim polcai ne porosodjanak üresen rengeteg minden készült. Ezeket apránként töltöm majd fel.

















2010. november 4., csütörtök

Cukrászdám új büszkeségei

Már a boltok polcain is ott sorakoznak a Télapók, így szépen apránként rám is átragadt a karácsonyi láz. Ezért néhány sütemény felvette ünnepi ruháját, köztük a csokis linzer és fánk arany cukorszórással.

 Tortácskák vanília krémmel:
Mikuláscsizmás-zoknis gyűrű:

Készült (még nem karácsonyi kiadásban) egy muffinos kulcstartó:
Szívecskés medálos nyaklánc a kedvenc üveggyöngyömmel:
Húsvéti tojásokon régóta alkalmazott technikámat kipróbáltam karkötő alapon is, elég macerás volt.

2010. november 1., hétfő

Évforduló

Annak ellenére, hogy ez a blog a "kreatív" tevékenységeim bemutatására szolgál, néhány magánéleti történés mellett sem mehetek el szó nélkül, főképp ha ezen alkalmakból kézzel fogható dolgok is születnek.

Petivel októberben volt a negyedik évfordulónk. :D:D:D A tőle kapott ajándékom egy része volt egy csuda-csodálatos nap az állatkertben. Most már mindenki megnyugodhat, nem maradt éhes jószág a veszprémi zoo-ban. :)
Ebben a hűvös időben az állatkák sokkal mozgékonyabbak voltak, mint tavasszal, amikor a nagy melegben csak az árnyékban heverésztek. Persze azért akadt olyan ketrec, ahol semmi sem változott: :D:D:D
Mosómackó tavasszal és ősszel
 Sok jófej állatkerti lakó volt, aki hagyta magát fényképezni. A nap tanulsága, hogy a kígyó mérésére használt egység az egy tál....:D

Végül eljutottunk a bejegyzésem apropójáig, hiszen az én ajándékom része volt egy kis képecske, amit saját kezűleg rajzoltam zsugorfóliára. Nem volt egyszerű a megvalósítás, főképp nekem, akinek a rajzkészsége hagy némi kívánnivalót maga után. Azért fel lehet ismerni minket rajta: 

2010. október 7., csütörtök

Új technika

Kísérletezgettem új megoldásokkal, ezért egy egész állatkert költözött a hűtőnkre. Sötétben világítanak ám!:D






 Ő pedig egy hűséges kutyus, aki már nagyon várja, hogy gazdáját elkísérhesse iskolába, sétálni...Utazhat például kabáton vagy táskán is.
 Rengeteg helyen láttam már madárkás kiegészítőket, de valahogy egy sem tetszett igazán, ezért elkészítettem a saját verziómat.

2010. szeptember 12., vasárnap

Frissen sültek :D

Én az indiánnyárra készültem, nem erre a szürke, vizes, őszi időre, így dinnyés kitűzőt gyúrtam.

No, meg virágos gyűrűt.
Készült egy pár szmájlis bedugós füli is.
Ez a visszafogott fehér rózsa egy nyakláncon fog lógni, csak még pár hozzáillő gyöngyre szükségem van.
A szokásos csavart nyalóka most zöld színben és extra-big-nagy kivitelben sült  meg, majd rákerült egy gyűrűalapra.
Hűtőmágnes, éjszaka világítós csillaggal. :)
Koffeinfüggőknek itt egy karkötő, amin csupa-csupa capuccinós, kávés, csokis édesség (torta, muffin, táblacsoki, fánki) lóg.
Kávés tortaszeletkék is vannak már polimer cukrászdám polcaim.
Viszont manapság egy valamirevaló sütiző sem engedheti meg magának, hogy cupcake ne legyen a kínálatában, ezért nálam is van például málnás.:P

Végül a kedvencem: egy morcos bagoly, aki egyszerűen imádnivaló, annak ellenére, hogy szerintem cseppet sem tökéletes.